Folytatódtak a viharok az országban pénteken: újabb zivatarok és jégeső vonult végig több településen

Pénteken hatalmas vihar csapott le a Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegye több településén is.

A csokonyavisontai templom tornyát érte kár.
Fákat döntött ki, ágakat szakított le és épületeket, köztük templomot is megrongált az erős széllel érkező zivatar Somogyban – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján szombaton. A szombatra virradó éjjel érkező viharban nem sérült meg senki, főként utakra, épületekre és villanyvezetékre dőlt fák, leszakadt faágak miatt kérték tűzoltók segítségét – írták. A legtöbb bejelentés dél-somogyi településekről érkezett, a tűzoltók egész éjszaka dolgoztak a károk felszámolásán.
Kitértek rá, hogy Daránynál, Som és Nagyberény között, valamint Somogyudvarhely közelében a vasúti, Szulok és Homokszentgyörgy között a közúti forgalmat akadályozó fákat kellett eltávolítani, Háromfán, Rinyújnépen és Babócsán 700 fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás.
A vihar megrongálta a csokonyavisontai templom tornyát is – tették hozzá.
(MTI)
Nyitókép: Facebook